Éjnek éjén, egy elhagyatott temetőben, kitaszítottak sírja áll,
Senki sem tudja miért, de a szélben dermesztő szag száll!
Mikor a hold gonoszul mosolyog, új élet születik,
S a meghalt testbe, egy új lélek költözik!

És már nyílik is a koporsó, benne az iszonyat,
Elfogyott a vér, melyet hőn szerettel iszogat!
Vérfürdő fenyeget, míg fel nem kél a gyilkos nap,
Vagy míg tiszta nőtől, szűz vért nem kap!

Elindult a halál a völgyben lévő faluba,
Ettől az erőtől nem véd meg senkit, semmilyen kabala!
A völgyre sötét, súlyos köd telepedett,
Az egyik házban, egy gyermek, a tűznél melegedett!

A szép, szőke, tiszta leány vére,
Megfertőzi majd, a mocskos vámpír mérge!
És már viszi is a zsákmányt az erdőbe,
Hogy kiszívja vérét és sorsát eldöntse!

Csak egy kis harapás a nyakon,
Egy kis nyöszörgés és hallgat a vadon!
A vámpír ott hagyja az élettelen tetemet,
Szívében már rég kihalt a hűvös szeretet!

Visszafekszik mély, rideg börtönébe,
Hiszen már csak ez létezik ösztönében!
Nyugovóra tér álmattalan ágyában,
Míg ösztöne újra nem kél iszonyatos vágyában!