Sötétben, szótlanul nézek Reád,
Neked már sajnos a hideg föld az ágy!
Vad szelek, lágyan simítják ajkad,
Hajnalban testeden derűs vér a harmat!

Elvettek tőlem, meggyalázták lelkem,
A küzdés eszménye által porladt el testem!
Csalódás járja át rideg szellemem,
A hontalanságtól, halott szoborrá dermedtem!

Lélek nélkül tengődöm a sötét utcákban,
Nálamnál több élet lakozik egy legyilkolt hullában!
Tudatlanul, cél nélkül lakom a csatornát,
Már nem irigylem senkitől csillogó vagyonát!

Csupán a kopár élet az, mi elválaszt Tőled,
Mióta az utolsó csebb élet kicsurgott belőled!
Míg Téged anygalok terelnek a Fényes Mennybe,
Addig engem kárhozott démonok feszítenek szennybe...